TERÉNYI EDE 80

http://www.koncert.hu/koncert/terenyi-ede-80-oktober30-16521
Budapest » Pesti Vigadó
2015.10.30. 19:30
*
Ünnepi hangverseny a 80. születésnapját ünneplő Terényi Ede zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja tiszteletére.
Terényi Ede 1935. március 12-én született Marosvásárhelyen. A Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett 1952-ben, majd a kolozsvári Zeneakadémián diplomázott zeneszerzés szakon, ahol tanára a Kodály-tanítvány Jodál Gábor. 1958-tól 2012-ig ugyanebben az intézetben dolgozott tanárként. 1983-ban doktorált A modern zene harmóniaelmélete (1900–1950) című zenetudományi disszertációjával. 1994-től doktorátus-vezető.
Műveit ötven kötetben jelentette meg, s ehhez járul az eddig közreadott negyvenöt CD is, míg harmóniaelméleti kutatásait tanulmányokban tette közzé. Könyveket, elemzéseket, zenei esszéket írt a modern zenéről, zeneszerző elődökről és kortársakról (Veress Sándor, Lajtha László, Balassa Sándor). Számos műve hangzott el ősbemutatóként Európa zenei centrumaiban. Művészi tevékenységének elismeréseként több jelentős kitüntetést, díjat kapott: George Enescu-díj (1980), Bartók–Pásztory-díj (1994), Erkel-díj (2000). 
Műsor:
ERDÉLYI KÓDEX – kamaraszimfónia vonószenekarra (1998)
V.           Allegro non troppo
VI.          Andante – Allegro
VII.         Allegretto
VIII.       Vivace
A szerző egy KÉPZELT KÓDEX lapjairól álmodta valós dallamokba, a cirkalmas kódex-iniciálék sugallta szólamrajzokba és a gondolatban végigolvasott mesék hangzásképeibe harmincpercnyi muzsikáját. A művet a Budapesti Vonósok mutatták be másfél évtizeddel ezelőtt.
CANTUS HUNGARICUS – kamaraszimfónia vonószenekarra (1998)
IV.          Allegro
V.           Lento
VI.          Allegro
A műre jellemző a festői és epikus részek gyors váltakozása és a filmszerű képsorok, kommentáló narrációk beiktatása. A zene felidézi Erdély tájait. Erre utal a mű alcíme is: ZÖLD ERDŐK LITURGIÁJA.
A szimfónia a Budapesti Vonósok felkérésére készült. Az Erdélyi kódex és a Cantus hungaricus egyetlen alkotói lendület szülötte. Egymást magyarázó, kiegészítő IKERSZIMFÓNIA. Ősbemutatójukat is csak néhány nap választotta el egymástól. Ezúttal végre együtt szólalnak meg ünnepi hangversenyen.

Közreműködik: Budapesti Vonósok
Művészeti vezető: Botvay Károly, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja